Judo története
Kialakulása az ősi japán jiu-jitsu-ból (másnéven ju-jutsu vagy ju-jitsu). "Lágy művészetet" jelent. Hatással volt rá a kínai box, a kempo. Japánban több iskola is foglalkozott a harcművészetekkel, így a tai-jutsu (szamurájok), a ken-jitsu (kardvívás), a nin-jutsu (ninják), bo-jitsu (botvívás).
A XIX. században japán kapitalizálódik, megszűnik a feudális rendszer, betiltják a japán nemesi szár-mazástjelképező kard (katana - hosszú, wakizashi - rövid) használatát, a szamurájok jelképét. Az emberek Japánban keveset mozogtak, és elfordultak a hagyományos testnevelési rendszertől.
Kano Jigoro (1860 - 1938) az ősi japán harcművészetekkel kezdett foglalkozni. Megérezte azt, hogy a japán ember mentalitása nem engedi a gyors fordulatot a társadalmi élet hierarchiájában, és a valláson keresztül is kötődik a régi értékekhez. A vallás adta keretek, a hagyománytisztelet, a régi harcművészetek felé orientálta a lakosság nagy részét. Kano elhatározta, hogy a szamurájok harcművészetével, a jiu-jitsu-val kezd foglalkozni. 18 éves korában - a tokiói Császári Egyetem hallgatójaként - a Japán Harcművészeti Intézet mesterénél kezdte el a gyakorlást. 22 éves korára eljutott az V. dan fokozatig. Azzal, hogy több iskolában tanult egymás után harcművészetet nagyobb tapasztalatra tett szert, és ezért úgy érezte önálló iskolát kell alapítania. A jiu-jitsu rendszerből kiválasztotta azokat a technikákat, amelyek az emberre nem veszélyesek (a jitsu iskolák arról voltak nevezetesek, hogy sok verekedést provokáltak, nagyon sok sérüléssel), és bevezette az eséstanulást.
A jiu-jitsu mint tudjuk "lágy művészetet" jelent, de Kano ezt judora változtatta, ami szintén "lágy művészetet" jelent, de a "do" szó használatával a szellemi útra tette a hangsúlyt. Kano azt vallotta testnevelési rendszeréről, hogy "a gyakorlás a tudáshoz vezető út, és ezen az úton szellemi megtisztuláson megy át művelője". Ebből következik, hogy gyakorláskor az ükét nem ellenfélnek tekinti, hanem olyan partnemek, akinek segítsége nélkül nem érhető el a tudás. Ezért becsülik meg a küzdőpartnerek a mai napig a judo mérkőzéseken egymást. A kölcsönös tisztelet a randori és versenyküzdelem előtt is természetes. Meghajolnak kezdéskor egymással szemben, de még egyszerű dobásgyakorlások előtt és után is.
Kano 1882-ben megalakította Tokióban a Kodokan Intézetet (iskola a módszer tanulmányozására). Először csupán 12 tatami (judo szőnyeg) állt a tanítványok rendelkezésére, bár számuk sem volt több kilencnél. 1934-től új, modren épületben 518 szőnyegen folyt a versenyzők és edzők képzése. A sportág meghódította az ifjúságot, a japán iskolai testnevelés kötelező anyaga lett. Jelenleg 5 millió igazolt versenyző van Japánban. A mester 1938-ban, világkörüli útja során (útban Egyiptom felé a Földközi tengeren) meghalt. Utódja a fia, Kano Risei lett.
A judo az 1900-as évek elején elindult világhódító útjára. A mester négy tanítványát küldte ki a világ több részére sportágának megismertetésére. A világon nagyon sok országban felismerték a sportágban rejlő lehetőségeket, így hamar népszerű lett. A második világháború után a nemzeti szövetségek megalakulásával lehetőség nyílott 1951-ben az Európai, 1956-ban a Nemzetközi Judo Szövetség megalakítására. Az első világbajnokságot 1956-ban Tokióban rendezték, 1964-ben ugyanitt vált hivatalos olimpiai sportággá. Egyre népszerűbbé vált a nők körében a sportág, így 1980-ban New Yorkban megrendezték az első női világbajnokságot. Természetesen azóta az olimpiákon is indulhatnak.
1907-ben Szemere Miklós kultuszminiszter meghívására Sasaki Kichisaburo judomester érkezett a BEAC sporttelepére, Budapestre. 60 fővel kezdte meg tanfolyamát, de csak 4 fő maradt meg. A mester meg is jegyezte, hogy Magyarországon a fiatalok talán soha nem fogják megtanulni a judot, mert nincs bennük elég türelem és kitartás. A sikertelen kísérlet után 1928-ban Vincze Tibor rendszeres edzéseket tartott hazánkban. Tanítványai 1933-ban Bécsben már nemzetközi versenyen is szerepeltek. Az 1938. évi frankfurti övvizsgán Vincze Tibor II. dánból és Purman János I. dánból sikeres vizsgát tett. 1938-41 között több külföldi mester látogat hazánkba. 1946-ban Vincze és Purman hozott létre judo (magyar nevén: cselgáncs) szakosztályt. 1952-ben megalakult az első országos cselgáncs szövetség. 1954-től a Testnevelési Főiskolán megindult az edzőképzés. 1958-ban tagjai lettünk az Európai Judo Uniónak, és így megkezdődhetett a nemzetközi részvételünk. Az első felnőtt Európa Bajnoki helyezésünket Dávid Tamás szerezte Essenben 1962-ben. 1966 őszén a válogatott keret repülőszerencsétlenséget szenvedett Pozsonyban, és ez nagyban visszavetette a sportág eredményességét. A szakmai munkát ekkortól már a Kodokán Intézetből hivatalosan kiküldött szakemberek segítették. A mai napig is évenként visszatérnek továbbképzést tartani.
1972-ben Münchenben Hetényi Antal révén megszületett első olimpiai pontunk egy ötödik helyezéssel. 1976-ban a kijevi Európa Bajnokságon Tuncsik József aranyérmes lett, a montreali olimpián pedig bronzérmet szerzett. A cselgáncs egyre népszerűbb lett Magyarországon is. Közel száz egyesületben, mintegy tízezren ismerkednek a judoval, köztük egyre több nő is. 1985-től - az országban először - judo tantervű osztály indult Pakson, azóta ezt több helyen követték. 1995-től a Nemzeti Alaptanterv testneveléssel foglalkozó része elfogadja az önvédelem tanítását, és ebben szerepet kap a judo is.
A sportág legnagyobb hazai eredményét - az első olimpiai aranyérmet - 1992-es barcelonai olimpián Kovács Antal szerezte. Ezen az olimpián az összesített judo pontversenyben Magyarország Japán után a második helyen végzett. Hajtós Bertalan és Csák József ezüstérmet, Csősz Imre bronzérmet szerzett, Wagner József pedig ötödik helyezett lett. 1993-ban a hamiltoni világbajnokság feltette a koronát Kovács Antal fejére, hiszen világbajnokságot nyert. Ugyanitt ezüstérmet szerzett Hajtós Bertalan. A nők között első Európa bajnokunk Nagy Zsuzsa lett 1991-ben, Prágában. Szabó Brigitta pedig junior világbajnokságot nyert Csedzsu-ban (Koreai Köztársaság), 2002-ben.